Tankerületi öko-verseny

3.-8. évfolyamos tanulók számára

A verseny szervezője: Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola  (2100 Gödöllő, Munkácsy Mihály utca 1.)

A verseny célja: Iskolánk 2015-ben sikeresen pályázott és elnyerte az Örökös Ökoiskola címet, ezért folytatni szeretnénk az előző tanévekben elkezdett hagyományos tankerületi öko-versenyünket.

A versenyen 3.-8. évfolyamos 3 fős csapatok vehetnek részt három kategóriában:

I. 3-4. évfolyam

II. 5-6. évfolyam

III. 7-8. évfolyam

Minden résztvevő iskola kategóriánként maximálisan 3 csapatot indíthat. Természetesen akár csak egy kategóriában is el lehet indulni.

A verseny két fordulóból áll:

I. forduló:

Az iskolánk által kiküldött feladatlapot kell megoldani, amely honlapunkról is letölthető. A megoldásokat az erre a versenyre létrehozott e-mail címre (tankerületiokoverseny@gmail.com) kell majd kitöltve visszaküldeni vagy az iskola portáján leadni (Király Lászlónak címezve) legkésőbb 2018. október 1-ig.

Az első forduló eredményét 2018. október 5-től megtekinthetik iskolánk honlapján (http://www.petsul.sulinet.hu/), facebook oldalán illetve a továbbjutott csapatokat ezen a napon kiértesítjük.

II. forduló:

Minden kategóriából az első 8 legtöbb pontot szerzett csapatot (azonos pontszám esetén a visszaküldés időpontja fog dönteni) elhívjuk iskolánkba 2018. október 25-én 14:00-ra, melynek anyagáról legkésőbb 2018. október 5-én e-mailben értesítjük az érintett csapatokat.

Nevezési díj: a versenyen való részvétel ingyenes.

Sikeres versenyzést és felkészülést kívánunk!

Dóbiás Judit – öko-munkaközösség vezetö

Gubáné Csánki Ágnes – intézményvezető

Letölthető feladatsorok:

ökoverseny-3kat

ökoverseny-2kat

ökoverseny-1kat

 

2018. április 19-én lezajlott iskolánkban hagyományainkhoz híven  22. alkalommal a tankerületi idegen nyelvi vers-és prózamondó verseny. Az esemény a korábbi évekhez hasonlóan nagy sikert aratott. A tankerület 21 iskolájából 129 versenyzőt láthattunk vendégül. “” bővebben

2018. február 9- én a Valkón megrendezett járási Móra Ferenc Műveltségi Vetélkedőn iskolánk csapata 2. helyezést ért el.

“” bővebben